Budapest Főváros XIII. ker.polgármestere
Polgármesteri dicséret - 2011. június 1.
Karakasné Kőszegi Katalin
1989. szeptember 1-je óta a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár munkatársa. A
XIII. kerületben a Tátra utcában kezdett dolgozni, később a Tomori közi
gyermekkönyvtárban, jelenleg pedig a Mosoly utcai Angyalföldi Kertvárosi
Könyvtárban látja el feladatait. A Mosoly utcai könyvtár a
gyermekcsoportok által a leglátogatottabb intézmény. Kitüntetettünk
remek fantáziával készül a tematikus foglalkozásokra. Az általa
szervezett összejöveteleken több generációval szerettette meg az
olvasást, a könyvtárban való búvárkodást. Nem csak gyermekekkel, az
idősebb korosztállyal is készségesen és személyre szabottan foglalkozik.
A XIII. kerületben végzett magas színvonalú kultúraközvetítő
tevékenységét köszönjük.

MKE emlékérem
Budavári Klára

Budavári Klára 2002-től szakmai hozzáértéssel, a gyermekkönyvtáros hivatás iránti elkötelezettséggel vezeti az MKE Gyermekkönyvtáros Szekcióját. Színvonalas továbbképzések szervezése mellett az ország különböző régióiban konkrét módszertani segítséget nyújtott számos gyermekkönyvtárnak, részt vett számítógépek beszerzésének megszervezésében az anyagi gondokkal küszködő települések gyermekkönyvtárai számára. Szakmai előadásokkal, publikációkkal növeli a gyermekkönyvtáros szakma hírnevét. Munkahelyén, a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Lőrinci Nagykönyvtárában is számos kezdeményezés szervezője és kiváló végrehajtója. Budavári Klára munkája valamennyi gyermekkönyvtáros számára példamutató értékű, ennek méltó elismerése az MKE-emlékérem.
Oláh Rozália
A Deák Ferenc Megyei Könyvtár Gyermekkönyvtárának vezetője./Zalaegerszeg/
Iskoláit Sárbogárdon végezte, itt is érettségizett, majd elvégezte Szombathelyen a Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskola magyar-könyvtár szakát.
-A főiskola után rövid ideig tanított. Ezt követően Szombathelyen a Berzsenyi Dániel Megyei Könyvtár módszertani osztályán dolgozott.
-Ezután került Zalaegerszegre, ahol 1983-ban lett a Gyermekkönyvtár dolgozója. A következő években gyermekkönyvtári vezetői szakképesítést szerzett. 1995-től ő a gyermekkönyvtár vezetője. -1984 óta szerkeszti az évente megjelenő „Tarkaforgó” című módszertani kiadványt. Ez a gyermekkönyvtári foglalkozások forgatókönyvét tartalmazza, segítve a könyvtáros kollégák munkáját. A kiadvány tematikus jellegű, levelezős játékokat, irodalmi pályázatokat is ismertet. -2001-2003 között elvégzi esti tagozaton az ELTE Könyvtártudományi- Informatika tanszékén a könyvtár kiegészítő szakot. -1995-ben alakult meg a Zalai Gyermekkönyvtáros Műhely, amelynek alapítója és vezetője. -Több mint három éve szerkeszti a „Gyermekkönyvtári Információ” című hírlevelünket, szakirodalmi tájékoztatónkat, amely kéthavonta jelenik meg. -Nevéhez több sikeres pályázat fűződik. Ezek közül kiemelkednek az esélyegyenlőséget hangsúlyozó, a társadalmi integrációt segítő művészeti foglalkozások programjai. -15 éves múltra tekint vissza az évente rendezett „Barangolás a gyermekirodalomban” című irodalmi levelezős játék, amelynek ő a koordinátora. -Mint a gyermekkönyvtár vezetője, jelenleg is aktívan végzi a különböző rendezvények szervezését, programok összeállítását. -Sok-sok éven át tartott felső tagozatos diákoknak és kisiskolásoknak könyvtári foglalkozásokat, ezzel is hozzájárulva a felnövekvő ifjúság olvasóvá neveléséhez. -Évtizedes múltra tekint vissza a nyaranként megrendezett balatoni olvasótábor, ahol hátrányos helyzetű gyerekek táboroznak. Ezeknek az éves összejöveteleknek aktív szervezője és résztvevője. -Szerteágazó feladatai mellett könyvtári szakértőként szakfelügyeleti tevékenységet is folytat, segítve ezzel a kiskönyvtárak munkáját. -Jó kapcsolatban van a helyi médiával és iskolákkal. Ennek köszönhetően a közvélemény jobban megismerheti a gyermekkönyvtár munkáját. -Kiváló viszonyt épített ki kortárs írókkal, költőkkel, -Szakmai hozzáértésével, lelkesedésével, az olvasók iránti elkötelezettségével nap mint nap segíti a gyermekkönyvtár munkáját. Óriási szerepe van abban, hogy a Deák Ferenc Megyei Könyvtár Gyermekkönyvtára sokoldalú, érdekes, hasznos tevékenységet fejtsen ki – a gyermekolvasók örömére. 2006. Kecskemét 38. Vándorgyűlés Budavári Klára Laudáció: Gyerekkönyvtárosként a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár gyermekolvasóinak, köztük fogyatékkal élő gyermekeknek szervez érdekes programokat, ahol a meséé, a szerepjátékoké, az olvasmányélményeké a főszerep. Az MKE Gyerekkönyvtáros Szekciójának elnökeként közvetlenül és közvetve az ország valamennyi gyermekének olvasását szívügyének érzi. A gyerekkönyvtárosoknak szervezett foglalkozásokon biztosítja a kollegáknak a tapasztalatcsere, a továbbképzés lehetőségét.A gyermekolvasókért végzett példaértékű és áldozatos munkája elismeréseképpen részesül MKE-emlékéremben.
2003. Nagykanizsa 35.Vándorgyűlés
Bencsikné Kucska Zsuzsa
Szakmai önéletrajz:
Iskoláim: 1970-
I974:Martos Flóra Gimnázium-Biológia tagozat
l976-1980: Ho Si Minh Tanárképző Főiskola Pedagógai-könyvtár szak
1985-1988: ELTE BTK –Könyvtár kiegészítő szak
Továbbképzések:
1983. Göd-olvasótábor
1985. Veszprém-Médiatári ismeretek
1992-1993: Játszóbázi tanfolyam Bucz Hunor vezetésével /Térszínház/
1995: Nemzeti Múzeum játszóházi tanfolyam
Munkahelyeim:
1975. Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár
1975-1976: III kerületi gyermekkönyvtár
1976-1987: XVI. kerületi Sashalmi könyvtár gyermekrészleg
1987-1989: III. kerületi Füst Milán utcai gyermekkönyvtár
1989-1991: I. kerületi Szilágyi Dezső tér: Vízivárosi Családi Könyvtár
1991- : VI. kerületi Liszt Ferenc tér: Terézvárosi gyermekkönyvtár
1997- : ELTE KF Tanárképző Főiskola – Gyermekkönyvtári speciálkollégium vezetése
Társadalmi szervezeti tagságaim:
1994-1998: MKE Gyermekkönyvtáros Szekció
1998-2002. MKE Gyermekkönyvtáros Szekció elnöke
1991- : HUNRA tag
1998-2002.: HUNRA elnökségi tag, alelnök
1992-: IBBY elnökségi tag
1994-2002. MKE Tanács tagja
1999-2002. MKE Képzési Bizottság tagja
1995-: Kiss Áron Magyar Játéktársaság tagja
1991-1999: A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtáron belül működő Gyermekkönyvtáros Műhely vezetője
Szakmai tanulmányutak:
1997., 1998. Erdély
1996.Bécs
1999. Norvégia-Oslo
2000. Anglia
2001.Spanyolország-Marokkó
Szakmai rendezvényeken, konferenciákon előadások megtartása, szekcióvezetés. Írások a Könyvtári Híradóban, Könyvtári Levelező/lapban.
Újszerű kezdeményezések: folyamatos (non-stop) felolvasások: 1997. Mikszáth Művekből. 2000. magyar szerzőktől. Lakótelepi könyvtári játék (1970-es évek szülők bevonása a könyvtári foglalkozásokba) 1980-as évek vége nagyszülők bevonása a könyvtári foglalkozásokba, értelmi sérültekkel való kiemelt foglalkozás.
Kitüntetések:
Főigazgatói dicséret (többször)
1997. Terézvárosért (Budapest, VI. kerület)
1998. PRO BIBLIOTHECA CIVICA (FSZEK)
1999. Dörmögő Dömötör díj (FSZEK Gyermekkönyvtáros Műhely)
2001. Wlassics Gyula díj
