FEBRUÁR 2. GYERTYASZENTELŐ BOLDOGASSZONY NAPJA
A rómaiak tavaszkezdő ünnepét "festum calendarum"-ot az egyház úgy igyekezett kereszténnyé tenni, hogy Szűz Máriának a szülést követő 40. napon megkövetelt egyházkelőjéhez, Krisztus beavatásához és Lukács evangéliuma alapján Simon üdvözlő és jósló szavaihoz fűzte és egyúttal lupercusi papoknak és a római matrónáknak a Plutotól elrabolt Ceres keresését szimbolizáló gyertyás-fáklyás körmeneteit, a mise végén megszentelt gyertyák templomi körülhordozásával, a világ világosságának tiszteletére rendezte meg. A gyertyaszentelés szokása mindenütt könnyen meghonosodott, mert hiszen a tavaszkezdet a germánoknál Donarnak, a szlávságban Perunnak volt szentelve; nálunk már a Pozsonyi Missaléban is említett régi szokás, hogy a gyertyaszentelés alatt őseink a házakban minden tüzet eloltottak és az új, megszentelt tűzzel gyújtották újra, szintén valami ősi tavaszkezdő tűztiszteleti szokásra mutat. Észt rokonainknál az Uku isten tiszteletére rakott tavaszkezdeti új tüzet még ma is, ősi módon, dörzsöléssel kell előállítani.
Az egyházi gyertyaszentelés később némi keveredéssel a népi torokszentelés balázsolás napjává vált: az asszonyok 5-6 szalaggal összekötött gyertyát visznek magukkal a reggeli misére s az egyházi gyertyaszentelés alatt valamennyit meggyújtják és álluk alatt keresztben tartják, hogy torokfájás ne érje őket; azután hazaviszik s jobbról-balról a szentképek mögé erősítik, mert gonosz-,vihar-, tűz, emberi- és állati betegségűző varázslataikban később gyakran felhasználják. Az utolsó kenet feladásakor, haldokláskor pedig meggyújtva a beteg kezébe szorítják. Idő- és termés jóslásai szerint mint Pálfordulása is a még hátralévő tél negyvenes rámutatónapja.
Magyarázat: Gyertyaszentelő:
A r.k. egyház Szűz Mária tisztulásának ünnepeként február 2-át tartja. A rómaiak Februus, ill. Pluto tiszteletére ebben az időben égő fáklyákkal járták körül a várost, s vesszővel igyekeztek egymást a bűntől megtisztítani. Ezzel párhuzamosan ezen a napon a keresztények gyertyás körmenetet tartottak... A gyertyák megszentelése későbbi eredetű. A szertartás könyvekben a X. század előtt nem fordul elő. Európai elterjedése a XII. századra tehető. A Pray-kódex szerint nálunk ezen a napon először a tüzet áldották meg és ennél a tűznél gyújtották meg a gyertyákat...
FEBRUÁR 3. BALÁZS NAPJA
A templomi "balázsolás" eredetéről és a népi "balázsjárás"-ról ismert nap. A palócságban a torokszentelés alatt almát tartanak a kezükben, hogy parázsra vetett héjával a torokfájást megfüstöljék. A balázsjárás életvesszős koledálása pedig egy farsangi szokással keveredett: a gyerekek sorra járják a fonókat s a farsangon hopponmaradt leányokat bosszantják.
FEBRUÁR 10. SKOLASZTIKA NAPJA
Az oltóágak szedésének termőnapja.
FEBRUÁR 11. ELEK NAPJA
Tavaszkezdő pásztorkodás. A csíkgyergyói székely hegyipásztorok e napon tartják a kígyók ünnepét, mert hitük szerint ekkor bújnak elő oduikból; ezért rájuknézve dologtiltó nap, mert a kígyók megtorolnák marháikon az ünneptörést. Egyben gonoszjáró nap is, ezért előestéjén a határhegyeken máglyatüzeket gyújtanak a gonosz elűzésére.
FEBRUÁR 12. EULÁLIA NAPJA
Termőnap a vetőmunkára.
FEBRUÁR 14. BÁLINT NAPJA
Termőnap az aprómarha ültetésére; és ekkor kezdenek párosodni a verebek.
FEBRUÁR 19. ZSUZSÁNNA NAPJA
Elviszi a havat és megszólaltatja a pacsirtákat. (Hogy ezt siettessék, sok helyen zöld virágos szoknyában mennek sétálni a lányok.)
FEBRUÁR 22. ÜSZÖGÖS PÉTER NAPJA
József ellenkező napja, ködös idejével a búza megüszkösödését jósolja, azután üresnap a szántás-vetésre.
FEBRUÁR 24. JÉGTÖRŐ MÁTYÁS NAPJA
Ahol nem Zsuzsánna, ott Mátyás viszi el a havat a földről és ereszti ki szűrújjából a pacsirtákat.
Ellentétes negyvenes nap, melynek jege gyenge termést, de bő halú évet jósol. E nap ívnak a csukák s az e napon fogott halat "Mátyás csukájá"-nak nevezik; ez a halásznak egész évi szerencsét jósol. Az árpára és a palántákra termő, de a baromfiültetésre üres nap, az e napi tojásban nincs termőmag.
FEBRUÁR 28. ROMÁN NAPJA
Derűs idejével jó termés jósló nap.
FARSANG
A bevonuló tavasz ősnépi örömünnepe: s egyúttal szimbólikus megsegítése a tavasznak a téllel való küzdelmében, hogy a jövő termést kívánságaik szerint biztosítsák. A görögök dionysáit, a rómaiak bachanáliáit, a szláv Perchta s a germán Holda tavaszkezdő ünnepeit később az egyház Krisztus életének örömmel teli előfejezetéhez kapcsolta, s ez a kapcsolás a mi őseinknél is könnyen elfogadhatóvá vált.
A hivatalos farsang ugyan vízkereszttől hamvazószerdáig tart, a magyar farsangban azonban még a vasárnap előtti és utáni csütörtök is beleesik. Ezt az időszakot, de főleg a szombat estétől húshagyó éjfélig tartó időt nevezi a nép farsang farkának, míg a hét hátralevő részének csonka-hét a neve. A vasárnapot vővasárnap -nak nevezik, mert az új pár reggeltől estig a leány apjának vendége. A húshagyót néhol sonkahagyó-nak is mondják; a a hamvazószerda vidékenként különböző nevei közül (hamvas, böjtfő, böjtfogadó) csak a "száraz" és "fogöblítő szerda" népi eredetű; a csütörtöknek pedig "csonka, zabáló, torkos, tobzódó" a neve, mert ekkor felfüggesztik a böjtöt, hogy minden farsangi maradékot elfogyaszthassanak.
Kövér csütörtök sonka- és kocsonyafőző- és száraztészta sütő nap, de azért estefelé már látogató nap is. Éjféltől szombat estéig szünet, ekkor megkezdődik a farsangolás, mégpedig annak a palack bornak a kiásásával, amelyet a múltévi avatáskor a legények a kocsma földjébe ástak. Ettől kezdve hamvazószerdáig szakadatlan evés-ivás, bohókázás és tánc következik. Régebben sokkal nagyobb mértékben, mint ma.
Ennek a farsang farki evés-ivásnak lármás és táncos mulatozásnak megvan a maga ősi termésvarázsló és gonoszűző célja, bár sokat már csak alapos összehasonlítással lehet megállapítani.
Vasárnaptól kezdve a szomszédok, rokonok, komák, jóbarátok sorra látogatják egymást, még a szomszédos falvakból is nekiereszkednek a hálóvendégek. Borágyvetni főleg disznóhasznával, libával, káposztával szoktak, de a jó termés biztosítására, szomszédrontásul, a kártevő állatok és élősdi növények meg a betegségek távoltartására, vannak alkalmi tiltott és megszabott ételek is. Ennek az általános farsangi lakomázásnak érdekes fajtái vasárnap vagy kedden a kanivók , csütörtökön pedig az asszonyok ivója. Amazt a gazdák, emezt pedig az asszonyok tartják a kocsmában. Mindkettő érdekes példája a nép közt bizonyos termésvarázsló alkalmakkor és jeles napokon még ma is élő, nemek szerint elkülönülő, férfias vagy asszonyos (angyikos és anandrikos) szokásoknak. Gonoszűző és termésvarázsló a farsang farkának minden többi szokása is. (Kongózás hajnalozás, téltemetés, villőzés, talalaj vasárnap, sardózás , búsójárás, farsangi köszöntő, szűzgulyafordítás, tuskóhúzás, kakasütés.) Ugyanez a természetvarázslás az oka a fiatalasszonyok és lányok életvesszővel való megütögetésének, az állatok bőséges táplálásának és körülfüstölésének is. Húshagyókor morzsolják le a vetnivaló kukoricát; de vetőnap is a mákra és a palántafélékre és termőnap a gyümölcsfatakarításra. Így aztán varázslónap is: hajnalban megfenyegetik a termőfákat, hogy hozzanak bő termést és különböző tojásvarázsló cselekvéseket végeznek. Hamvazószerda fontos dologtíltó nap a földmunkára, tilos az állatok befogadása, mert az állat netán elszáradna; ezért néhol aszalószedán-nak nevezik. Az asszonyoknak azonban az egész farsang farka teljes dologtiltó idő. Végül a húshagyó andrásoló-, termés- és időjósló nap, a hamvazó pedig a negyvenes napok közé tartozik.
Magyarázat:
Villőzés: tavaszigézés, tavaszvárás zöld ággal.
Talalajvasárnap: Farsang utolsó előtti vasárnapjának neve a Nyitra vidéki magyar falvakban. Ez a nap a lányok vidám farsangi adománygyűjtő szokásának ideje. A lányok házról-házra járnak, énekelnek, és énekükért a gazdasszonytól pénzt vagy tojást kapnak. A vasárnap neve az énekszöveg első sorával áll kapcsolatban., amely így kezdődik:
Talalaj, talalaj Tök Lőrinc,
Láncba szökött a kakas,
feldöntötte a vajat,
mivel sütjük a rétest?
Kutyi vízzel.
Hát a bélest?
Pataki vízzel.
Agyigó,agyigó fassang,fassang!,
Ha sem pénzt, sem tojást nem kaptak (ami ritkán fordult elő), azt mondták:
Nem adtak semmit!
Pocik egye kalászotokat,
görény egye tyúkotokat!
Az Ipoly mentén a farsang utolsó előtti vasárnapját lányok vasárnapjának is nevezik. Ezen a napon ugyanis a lányok rendezik a táncmulatságot. Napközben sorra járják a házakat, kezükben nyársat tartanak és énekelnek. Kolbász, szalonna, tojás a
jutalmuk, amiből a fonóházban mulatságot rendeznek.
Sardó vasárnap: A Zobor vidéki magyar falvakban a farsang utolsó vasárnapjának elnevezése. Az e napon gyakorolt adomány-gyűjtő, köszöntő szokás a sardózás . Sardó vasárnap a legények és az iskolás fiúk mentek házról-házra. Kosarat, nyársat vittek magukkal. A kosárba az ajándékba kapott tojást rakták, a nyársra a szalonnát, kolbászt húzták... az alábbi szöveget mondták:
Sardó gyűjjön, hozzon meleget!
Micsoda meleget?
Nyári meleget.
Haj, székecske, székecske,
szőlő dombocskája.
Zab szemesedjék,
Búza bokrosodjék.
Király lova hízzon,
hadba megyünk rajta,
török fejet hozzon...
Sardó gyűjjön, hozzon meleget!
Az összegyűjtött szalonnát, kolbászt, tojást, részben eladták, részben megették a háromnapos farsangi mulatságon.
Farsangi köszöntő: Többnyire gyermekek, egyes helyeken lányok adománygyűjtő, köszöntő, jókívánságmondó felvonulása farsangkor. Néhol csak legények és nős férfiak járnak farsang keddjén, néhol hétfőn, vagy vasárnap házról-házra farsangot köszönteni, többnyire hosszú nyárssal a kezükben, bekormozott arccal. Esetleg valamilyen hangszer kíséri éneküket. Néhol bizonyos varázscselekmények kapcsolódnak a köszöntéshez: pl. Baranya megyében kukoricát szórnak a farsangolók lába alá, hogy sok csirkéjük keljen, mint ahogy a letaposott kukorica is kikel. Az ének végén a gazdasszony, vagy a gazda esetleg így szól: "Gyertek ide fiaim azzal a nyárssal, rátűzöm a szalonnát, hogy szép megölőjeim legyenek!"
Heves megyében a lányok köszöntenek. Ha nem kapnak tojást a háziaktól, így fenyegetőznek: "Ne keljen meg a cipójuk!"
Farsangi ének Vikár Béla gyűjtéséből, 1952.
A, a, a, a farsangi diákok,
a farsangi diákok, piros nadrágban járnak,
A, a, a, a farsangi diákok.
Ből, ből, ből, három nagy keszkenőből,
mind asszonyok, mind lányok, elül bögyöt csinálunk,
Ből, ből, ből, három nagy keszkenőből.
Gé, gé, gé, öregasszony gégéje,
öregasszony gégéje, sört, pálinkát bevenne,
Gé, gé, gé, öregasszony gégéje.
Ku, ku, ku, a kakas kukurékol,
Szeretném a taréját, jó metéltbe a nyakát,
Ku, ku, ku, a kakas kukurikul.
Ju, ju, ju, Juli, Panni nem különb,
Nem maradhat a rokkán,
Juli, Panni sem különb.
Refr:A, a, a, a farsangi napokban,
A farsangi napokban legyünk mi is vígabban,
a, a, a, a farsangi napokban!
Részlet Dr. Róheim Géza: Magyar Néphit és népszokások. Athenaeum Budapest, 1925. megjelent írásából:
Ha közelebbről megvizsgáljuk a magyar és egyéb európai farsangi szokásokat, több jellegzetes vonás köti le a figyelmünket.
1. E szokások mindenütt kapcsolatosak a termékenység, a házasság, a szerelem képzetével és annak szimbolikus ábrázolásával. Legények és leányok a főszereplők.
2. Szerepel bennük a megölés és a feltámasztás, mint ahogy a primitívek avatási szertartásaiknak főmomentuma is az ifjak vagy egy őket személyesítő természetfeletti lény megölése és feltámasztása.
3. A legények, mint a primitíveknél az avatottak, megtámadják, megverik az asszonyokat.
I. Göcsejben a húshagyó kedd "termőnap". Ekkor gánicás főzőkanállal ütik meg a gyümölcsfákat, hogy jól termeljenek. Szekercével belevágnak a fába, hogy jól termeljen. Magyar vidékeken különben leginkább a tuskóhúzás szokása maradt fenn az egész nyugatról jött komplexumból. Göcsej és Hetésben a legények a lányos házak szobaajtói elé nagy tuskókat raknak, hogy a leány, akinek először illik felkelni és a dolog után nézni, ki ne tudjon jönni. Ez a figyelmeztetés a leánynak, hogy nem ment férjhez, hát húzza a tuskót. Hasonlóképpen húzatják velük a disznóvályút; a vályú kötelét a leány derekára vetik és az egyik legény a leányt ostorral hajtja. "Szokásban vagyon sok helyeken, - mondja Csokonai - a meg nem házasodott ifjakkal és férjhez nem ment lányokkal valamely darab fát vagy tőkét nevetségnek okáért vitetnek." Stiriában "Baum oder Blockziehen"-nek nevezik ezt a szokást. Ha a farsang lakodalom nélkül múlik el, a legényekkel mindenféle tréfák mellett tuskót huzatnak végig a falun. Trillfingenben a legények összefogdossák a szép lányokat és a borona elé fogják őket. Régi szabású ruhában elől megy egy legény és a pelyvát szélnek szórja (ez a "Mannersaat"), a leányok meg ezt a magot beboronálják, hogy férfiak teremjenek belőle, akik őket majdan nőül veszik. A XVII. században a leányokat tehenek vagy lovak módjára kocsiba fogták és a legközelebbi folyóvízig hajtották. A tuskót eke is helyettesítheti; mikor, mint pl. Klein Ludosch-ban, Alsó-Fehér megyében a borona vagy eke elé fogott leányok mezítelenek, még világosabban látjuk, hogy a szántás, magvetés a vadember és vadasszony vagy a Szalmajancsi és a Kemencehamunak lakodalma egy mágikus, szimbolikus coitus, amelynek , mint minden analógiás varázslatnak, nyíltan bevallott célja az utánzott jelenség előidézése.
II. A démonikus jellegű alakoskodók egyikét, akár farsang, karácsony vagy valamely tavaszi ünnepről van szó, mindig megölik, néha mint a mi kukáink, fel is támasztják. A szokás magyarországi változatai meglehetősen lekopottak; tréfás szokásban maradtak fenn, valószínűleg szláv közvetítést kell feltételeznünk.
Egy Udvarhely megyei tréfás néphit szerint Cibere vajda és Konc király két nagy fejedelem. Vízkeresztkor meg Húshagyókor élet-halálharcot szoktak vívni egymással. Vízkeresztkor a verekedésben Konc király, Húshagyókor Cibere vajda győz, - ecetes, túrós, fokhagymás ciberét beléje aprított kenyérrel szabad csak enni, de húsfélét nem. A ciberelevest, mint általánosan ismert böjti eledelt, Ipolyi is említi és hozzáteszi, hogy ezt a levest a zabkiszőce adja. (Lásd: Kisze-hajtás) Mármost, kiszlé, kiszli, tótul savanyú és a magyarországi szláv vidékeken hívták ezt a levest kiszelicének. A mulatságnak, jókedvnek ilyen allegorikus jelképe a bőgő is, amelyet tréfás gyászmenetben temetnek Csehországban, meg nyilván azelőtt némely magyar vidéken is húshagyókedden. Most pedig jön a dolog csattanója.
"Ipolyságon a legények hamvazószerdán összejőve tartják az ún. bőgőtemetést, ami abból áll, hogy ekkor a süheder fiúk legényekké szabadíttatnak fel hat botcsapással, mi mellett egy pintes borüveg a földbe beásatik, honnét az ismét a jövő év hasonnapján kivétetik."
A múlt temetése itt tehát közvetlen kapcsolatba kerül avval a pillanattal, mikor a gyermek férfivá válik, de egyébként is van rá elég adat, hogy a legényeket éppen farsangkor avatták. Ez volt a német Burschenschaftok főünnepe és ilyenkor tették próbára az újonnan felveendők képességeit. Az avatási szertartás első része az oktatás, a Burschenschaft lényegét, főleg a verekedésben való összetartást illetőleg. Következik bizonyos italmennyiség elfogyasztása, azután befeketítették az arcát és egy seprűvel alaposan megdolgozták. Ha ezt is kiállta, mukkanás nélkül felvéttetett a legények sorába. Valószínű, hogy a férfikorba lépő ifjú eredetileg másféle "csonkító" műveletnek volt alávetve, amilyenek a primitíveknél a circumcisio, a fogkiütés, vagy a depilatio és ezek helyébe lépett, mint enyhébb, de a férfiasság jelzésére szintén alkalmas szertartás, a borotválás. Braunschweigben igen fájdalmas módon hajtották végre ezt a műtétet a farsangi legényavatásnál. Az alakoskodással való összefüggést, amely elméletünkből következik, csakugyan megtaláljuk a csehországi Karlsbade környékén; a "maskurák" között itt fellép a borbély. A borotvája fából van, rokkán élesíti, az embereket beszappanozza és igyekszik mindenkit megberetválni.
III. A farsang harmadik jellegzetes vonása, hogy az alakoskodók vagy általában a legények, régebben éppen nem valami gyengéd módon megkorbácsolják a közönséget, különösen a fiatal lányokat. Schaumburgban a legények véresre verik a leányok és asszonyok combját és amellett énekelnek.
Fué, fué Fastelabend Wenn du geru geben willst
Sollst du so langen Flachs haben.
Amellett kézzel mutatja, hogy milyen magasra nőjön a kender. A verseknek értelme az volna, hogy az asszonyoknak valami ajándékkal kell magukat a veréstől megváltani, ennek ellenében termékenységet ígérnek a korbácsoló legények. A termékenység itt a kenderre vonatkozik, valószínű, hogy eredetileg mint a Lupercaliakon, magukra az asszonyokra. Mert a "füen" kifejezés kétségtelenül összefügg a füt-cunnus szóval és a szokásnak olyan durvább formáira utal, amilyenekről régibb forrásaink még tudnak. "Uti in locis aliquibus praesertim ingfereriosir Germaniae vulgo ac plebejis mos est, tempore quadragesimali in Fachtnacht mulieres sibi obviam factas inhonesto ioco interdum denudatis posterioribus virgis vel etiam herba aliqua pungente feriunt". A szokásos jellegzetes vonása, az erotikus jellegen kívül, illetve végeredményben azzal kapcsolatosan a legénység testületi szereplése. Éppen úgy viselkednek ebben a tekintetben, mint a pubertás misztériumok avatottjai a primitíveknél; a kívülállókat, főleg az asszonyokat megtámadják, megverik, ami kezük ügyébe esik, elveszik Szigetközben, vagyis a Nagy Duna és a Mosonyi-Dunaág által bezárt terület nyugati részében, ott, ahol a magyarság a sváb és horvát lakossággal érintkezik, aprószentek napján, azaz december 28-án történik a leánykorbácsolás.
Aprószentek napjára a falu első legénye, a legényvezér, fűzfavesszőkből erős korbácsot fon, azután gyűlésbe hívja a csárdába legénytársait és figyelmezteti őket a nap jelentőségére. Azután sorra járják a lányos házakat, a leányok pedig a megtiszteltetésért, illetve megkorbácsolásért, emlékül méterhosszú tarka pántlikát kötnek a korbácsra. A vége azután az áldomás a csárdában és a legénycímer felavatása. Aprószentek napjára ugyanis a legényvezér a cigánykováccsal megcsináltatta a legénycímert. Ez egy kovácsolt vasból készült vaskorona, amelyről különféle gazdasági eszközök apró modelljei lógnak le. A zselici legénycímer koronájáról kasza, gereblye, villa és sarló; a kisboldakiéról eke, a Lipótiéról csónak függ alá. A vaskoronát abrincs vagy korbács-korona övezi és erre kötik a múlt évi korbácsot. Ide kötik még a katonasághoz bevonuló legények pántlikáit (ezek is a lányoktól erednek), meg az év utolsó menyasszonyának koszorúját. Este azután a legénycímer alatt járják a táncot és táncközben, ahol csak szerét ejthetik, a legénycímer alá lejtenek, hogy ott nagyot ugorva, fejeikkel a pántlikákat érintsék és ilyenkor elkiáltják magukat, ez az én pántlikám, ez az én pántlikám. Kivilágos virradatig, illetve addig mulatnak, míg néhány bezúzott koponya nem tanúskodik arról, hogy a legénycímer felavatását vérrel is megpecsételték.
