Új tartalom – Új megoldások, KTE Tavaszi Regionális Szakmai Nap, Szombathely
2012. március 20.
Program helye: Szombathely, NyME Bolyai János Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium könyvtára
A Könyvtárostanárok Egyesülete a Magyar Könyvtárosok Egyesülete Gyermekkönyvtáros Szekcióval együttműködve a Tavaszi Regionális Szakmai Napok első állomását Szombathelyen rendezi meg.
A konferencia célja, hogy tájékoztassuk a kollégákat a folyamatban lévő jogszabályi változásokról. Közösen átgondoljuk a gyermekek, fiatalok könyvtárhasználóvá nevelésének új kereteit, lehetőségeit. Mindemellett szeretnénk az iskolai könyvtárak és a gyermekkönyvtárak között meglévő együttműködéseket megerősíteni, ösztönözni annak érdekében, hogy könyvtári szolgáltatásainkkal, célkitűzéseink megvalósításával minél több tanulót érhessünk el.
Regionális szakmai napjaink célja, hogy a Budapestre nehezebben utazó könyvtáros kollégáknak is lehetőséget nyújtsunk az egyesületeinkkel való kapcsolatteremtésre, a szakmai párbeszédre.
Program vázlata:
Iskolai és gyermekkönyvtárak az új jogszabályi környezetben
Az új nemzeti alaptanterv könyvtári vonatkozásai
Iskolai és gyermekkönyvtárak együttműködése - jó gyakorlatok
Bemutató foglalkozás, majd megbeszélés
Csoportmunka a könyvtárak közötti együttműködés témájában
A részvétel ingyenes.
További információk: www.ktep.hu/TRSZN2012szombathely
2012. március 23.A Könyvtárostanárok Egyesülete a Magyar Könyvtárosok Egyesülete Gyermekkönyvtáros Szekcióval együttműködve a Tavaszi Regionális Szakmai Napok második állomását Kaposváron rendezi meg.
További információk: www.ktep.hu/TRSZN2012kaposvar
2012. március 27.
Program helye: Szeged
A Könyvtárostanárok Egyesülete a Magyar Könyvtárosok Egyesülete Gyermekkönyvtáros Szekcióval együttműködve a Tavaszi Regionális Szakmai Napok harmadik állomását Szegeden rendezi meg.
További információk: www.ktep.hu/TRSZN2012szeged
2012. április 2.
Program helye: Miskolc
A Könyvtárostanárok Egyesülete a Magyar Könyvtárosok Egyesülete Gyermekkönyvtáros Szekcióval együttműködve a Tavaszi Regionális Szakmai Napok negyedik állomását Miskolc rendezi meg.
További információk: www.ktep.hu/TRSZN2012miskolc
2012. április 12.
Program helye: Székesfehérvár
A Könyvtárostanárok Egyesülete a Magyar Könyvtárosok Egyesülete Gyermekkönyvtáros Szekcióval együttműködve a Tavaszi Regionális Szakmai Napok ötödik állomását Székesfehérváron rendezi meg.
További információk: www.ktep.hu/TRSZN2012szekesfehervar
Mi így működünk együtt: gyermekkönyvtár – iskolai könyvtár
A KTE Regionális Tavaszi Szakmai Napokhoz kapcsolódó pályázat.
A pályázat célja
Az iskolai könyvtárak és a gyermekkönyvtárak (nyilvános könyvtárak) szakmai alapokon való együttműködésének elősegítése, a jó gyakorlatok, a kollégák tapasztalatainak bemutatása. Teljes körű és egy-egy részfeladatra, egy-egy részcél megvalósítása érdekében megvalósult együttműködések bemutatkozását egyaránt várjuk.
Résztvevők
- A pályázatot az iskolai könyvtárosnak és a gyermekkönyvtárosnak közösen kell benyújtania.
- Más nyilvános könyvtárakkal való együttműködésről szóló pályázatot is befogadunk, ami az értékelési szempontoknak megfelelő.
- Más nyilvános könyvtárakkal való együttműködésről szóló pályázatot is befogadunk, ami az értékelési szempontoknak megfelelő.
- Az egyes intézményeket több könyvtáros is képviselheti a pályázatban.
- Kettőnél több könyvtár együttműködését bemutató pályázatokat is befogadunk.
A részvétel módja
- Beküldési határidő: 2012. március 5.
- A pályaművet a Programok menüpont alatt hamarosan megjelenő „Pályamű beküldése” menüpontban található adatlap segítségével kell feltölteni. (A beküldéshez a honlapon való belépés (regisztráció) szükséges.)
- A pályaműveket beküldők hozzájárulnak, hogy a Könyvtárostanárok Egyesülete és az MKE Gyermekkönyvtáros Szekciója az alkotók nevének feltüntetésével felhasználja a pályaművet az iskolai könyvtárak és a gyermekkönyvtárak népszerűsítésére, a könyvtáros kollégák képzésére, publikálásra.
- Teljes pályázat megtekinthető: www.ktep.hu/iskk_gyk_paly
2011. november 23.
Fehér Miklós főtitkár beszámolója az MKE szervezeti életéről:
file/71/2011_11_23_szervezeti-helyzetkep.ppt
MKE tagkártya
"Sajnos 2011. december 31-ével megszűnik az a meglévő jogosultságunk, hogy könyvtári dolgozóként, alanyi jogon, díjfizetési kötelezettség nélkül juthassunk hozzá a muzeális intézmények díjtalan látogatására jogosító igazolványhoz. Miközben ez a lehetőségünk odalett, egy másik viszont megnyílt, ugyanis a rendeletet alkotó az MKE és az MKE Társadalomtudományi Szekció javaslatát befogadta. Ennek értelmében továbbra is díjtalanul látogathatja a muzeális intézmények állandó és időszaki kiállításait a legalább 400 fős taglétszámmal rendelkező, országos hatáskörű közgyűjteményi szakmai szervezet tagja.
A kedvezményre vonatkozó jogosultságot a Magyar Könyvtárosok Egyesülete tagjai névre szóló tagkártyájukkal és személyi igazolványukkal igazolják!"
Fehér Miklós
MKE főtitkár
MKE 43. Vándorgyűlés
Többen írtátok, hogy sajnáljátok, hogy nem volt lehetőségetek meghallgatni Csányi Dóra előadását. Többek között "műhelytitkok" is elhangzanak a papírszínház használatával kapcsolatban. Íme itt az alkalom!
Papír is, színház is, irodalom is, ez a papírszínház!
Előadó: Csányi Dóra, Csimota Kiadó
Videó: vandorgyules.tudaskozpont-pecs.hu/node/794
Szigethy Katalin pedig a Naphegy Kiadó remek gyermekkönyveiből mutatott be válogatást.
Gyermekkönyvkiadó a gyermekek fejlesztése érdekében
Előadó: Szigethy Kata, Naphegy Kiadó
Videó: vandorgyules.tudaskozpont-pecs.hu/node/795
Villányi Rózsa házigazdánk ismertetője igazán lenyűgöző volt, melyben a Csorba Győző Megyei-Városi Könyvtár Körbirodalom Gyermekkönyvtárában folyó munkáról számolt be
Videó: vandorgyules.tudaskozpont-pecs.hu/node/792
Vincze Mária könyvtárostanár remek, ötletadó előadását hallhattuk "Testvérmúzsák nyomában - együttműködő iskolák és könyvtárak Pécs-Baranyában" címmel
Videó: vandorgyules.tudaskozpont-pecs.hu/node/793
Aki volt oly szerencsés, hogy a Zsolnay negyedbe kirándult, kitűnő videó készült arról, hogy hogyan lakták be a tereket azóta..még a "kemencés" könyvtár is itt van..mi akkor csak néztük, hogy mi is lesz ebből??????..de szerintem nagyon jó lett! :-)
www.eozinmagazin.hu/eozin_videogaleria Forrás: Eozin Magazin

MKE 43. vándorgyűlés
2011. július 14-16. Pécs, Tudásközpont
Pezsgés kint és bent - a szokásos szubjektív élménybeszámoló
Felejthetetlen napokat töltöttünk Pécsett, a MKE 43. vándorgyűlésén. Témája: Tanulás, tudás, műveltség – könyvtárosok a jövő szolgálatában
12 éve járok már vándorgyűlésekre. Némelyikre nem szívesen emlékszem, némelynél lapozok, némelynél meg rengeteg élménnyel megrakodva, feltöltődve érkezem haza. Ez a teli puttony jellemző a pécsire is.
Tovább a cikk teljes anyagára: file/68/pezsges-kint-es-bent.doc
A Vándorgyűlésről bővebben:
Képek: http://vandorgyules.tudaskozpont-pecs.hu/node/31
Budavári Klára fényképei:/diavetítés a nyitóoldalon/
https://picasaweb.google.com/gykszekcio/MKE2011VandorgyulesTudaskozpontPecs
Mozgóképes beszámolók:
Köszöntjük Önöket Pécsett a Tudásközpontban!: http://www.youtube.com/watch?v=LdgbVKCk_Iw&feature=related
Lezajlott a "nulladik" nap: http://www.youtube.com/watch?v=4TxxUCRC7uU&feature=related
Jól telt el a második nap is! : http://www.youtube.com/watch?v=zgRjoy1G-nQ&feature=related
Táncmulatsággal zárult a harmadik nap: http://www.youtube.com/watch?v=zOmiA8rHpTk&feature=youtu.be
A Vándorgyűlés margójára: http://www.youtube.com/watch?v=ERgBKQSCLi8&feature=youtu.be
Tószegi Zsuzsanna diaporámája - Színek, vonalak, formák: http://www.youtube.com/watch?
Szakmai előadások a Tudásközpontról, nyitó plenáris ülés és a Szekcióülések előadásai: videóanyag: vandorgyules.tudaskozpont-pecs.hu/node/22
2011
az "Európai Önkéntesség Éve". Számos könyvtárban 2010. novembere óta folyamatosan tartjuk az Olvasó-társ programokat. Az országos olvasásnépszerűsítő programról bővebben az Olvasó-társ menüpont alatt olvashatsz.
Utazz v
elünk..Köss ki nálunk!
Megújult a Deák Ferenc Megyei Könyvtár /Zalaegerszeg/ Gyermekkönyvtárának honlapja: www.gyermekkonyvtar.dfmk.hu
Kint voltunk a Nemzetközi Könyvfesztiválon! 2011. április 17 - Könyvtáros Klub
A könyvtár manói - "Nem mondom, hogy eddig csak ilyen könyvtárosokkal találkoztam. Mert akik itt ülnek, azok mosolygósak, nyugodtak, árad belőlük a derű és a büszkeség, hogy valami nagyon fontos dolgot képviselnek. Ha van titok, talán csak annyi, hogy szívvel-lélekkel teszik a dolgukat. A Könyvtáros Klubban a családbarát könyvtárakról tartott beszámolót Nagy Erzsébet Viktória, Fóthi Zsuzsanna és Kucska Zsuzsa"
Forrás és a cikk további része: prae.hu/prae/articles.php
Megújultunk! a "nagy öregek" mellé (bocsika:-)) sikerült becserkésznünk 6 új vezetőségi tagot, így új lendülettel indulunk az események felé...
2011.februárjától a Gyermekkönyvtáros Szekció új vezetősége:
Elnök: Bencsikné Kucska Zsuzsa /FSZEK VI. Terézvárosi Gyermekkönyvtár/
Alelnök: Budavári Klára /FSZEK XVIII/3/
Vezetőségi tagok: Kovács Marianna /Hamvas Béla Városi Könyvtár, Százhalombatta/
Nagy Erzsébet Viktória /Méliusz Juhász Péter Megyei Könyvtár, Debrecen/
Dr. Szecseiné Pápay Judit / Ipolyi Arnold Városi Könyvtár és Helytörténeti Gyűjtemény, Törökszentmiklós/
Törökné Antal Mária /József Attila Városi Könyvtár, Dunaújváros/
Villányi Rózsa /Csorba Győző Megyei-Városi Könyvtár, Pécs/
Palánkainé Sebők Zsuzsanna /Somogyi Károly Megyei és Városi Könyvtár, Szeged/
Gazdasági ügyintéző: Tóthné Szomolya Ágnes /Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtár, Nyíregyháza/
Ellenőrző biz. elnöke: Karakasné Kőszegi Katalin /FSZEK XIII/
EB tagok: Miklós Katalin /II.Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár, Miskolc/
Lehrreichné Dürgő Brigitta /József Attila Megyei Könyvtár, Tatabánya/
